Genoa és a Lazio mérkőzése 1–1-re végződött a Serie A 15. fordulójában. Mi domináltunk az első félidőben, és a szokásos Immobile (15 ‘) tizenegyesnek köszönhetően megszereztük a vezetést. (VARozás után kaptuk meg, Zapata felborította a 16-os vonalán álló Milinkovics-Szavicsot)

A gól után több gólszerzési lehetőségünk is volt, de nem éltünk vele! (főleg a 2 szabadrúgás szemben a kapuval) Caicedo remekül mozgott a hiányzó Correa helyén, mint tudjuk nem szívesen engedné el sem Tare, sem Inzaghi Firenzébe. (Muricsi, csak így fonetikusan abszolút melléfogás!)

Ne menjünk el szó nélkül Radu pályára lépése előtt sem, hiszen csatlakozott Aldo Puccinellihez, aki a Serie A-ban a Lazio történetében legtöbbször szerepelt az élvonalban (319 mérkőzés) .

A szünet után Ballardini cseréi beválltak, Shomurodov Zajcéval együtt fordulópontot jelentett, nagyobb hangsúlyt kaptak a hazai támadások velük! Elkezdtek jobban játszani, aminek az eredménye egy pazar kontratámadás végén gól lett. (Destro 58 ‘).

ÖSSZEFOGLALÓ

A lényeg, nem érdemeltünk győzelmet, a döntetlent igazságosnak tartom. A Lazio messze került ezzel a Bajnokok Ligáját érő helyektől.(9 helyen állunk a forduló után)

Holnap azaz január 6-án játszunk újra, vendégünk lesz a Fiorentina.

FORZA LAZIO