Az Empoli otthonában azért harcoltunk, hogy visszakerüljünk a BL indulás valamelyik helyére a tabellán! Rögtön kezdeményezőként léptünk fel és az 1. percben Hysaj védők mögé beívelt labdáját minden nehézség nélkül Dia mellre vette és jobb lábbal a hosszú oldalra Vasquez mellett behelyezte a kapuba! 0:1
Az Empoli lefagyott, a Lazio pedig tovább nyomult. Nagyon jól védekeztünk és Zaccagni sebességét kihasználva gyorsan fordultunk ellentámadásba. A toszkánok reakciója Marianucci jobb lábában volt, de Mandas magabiztosan hárított. A meccs intenzitása fokozódott, a hazai csapat próbálta fokozni a nyomást, de nem engedtünk egyetlen helyzetet sem. A mérkőzés képe a 38. percben ismét megváltozott: Colombo, akit röviddel azelőtt figyelmeztettek sárga lappal, rosszul érkezett Gigot-hoz, és második sárga lapot kapott amivel a csapatát súlytotta, így 10 emberrel maradtak!
A Lazio ezzel visszanyerte a bátorságát, és majdnem megduplázza az eredményt először Guendouzi, majd Marusic és Castellanos révén, de az eredmény nem változott az első félidőben.
Az Empoli 10 emberrel is erősen kezdte a második félidőt, és az 51. percben egyenlített. Sambia szabadrúgása Vitihez eljutott, aki megelőzve Mandast a kapuba lőtt. Szerencsére a VAR megvizsgálta és Colombo játékvezető les miatt érvényteleníti a gólt. A toszkánok továbbra is nyomultak, a széleken több veszélyes akciót is vezettek, nem lehetett elhinni, hogy emberhátrányban vannak!
A 72. percben Pedro tiszta helyzetből a kapu mellé gurított, fogta is a fejét! (remek akció után) Teltek a percek, és a hazaiak elkezdtek fáradni.
A 76. percben azonban újra egyenlő látszám alakult ki a pályán, a már korábban figyelmeztetett Hysaj naiv szabálytalanságot követett el, és megkapta a második sárga lapját!
Az Empoli újra megpróbált az egyenlítéssel, de nem sikerült, sőt Isaksen a hosszabbításban elhibázta az elhibázhatatlant. Maradt az egy gólos győzelmünk!
Serie A tabella
# | Team | MP | D | P |
---|---|---|---|---|
1 | Napoli | 35 | +30 | 77 |
2 | Inter | 35 | +40 | 74 |
3 | Atalanta | 35 | +40 | 68 |
4 | Juventus | 35 | +20 | 63 |
5 | Roma | 35 | +18 | 63 |
6 | LAZIO | 35 | +13 | 63 |
7 | Bologna | 35 | +15 | 62 |
Következik a Juve és az Inter elleni meccsünk! Mind a 2 meccs sorsdöntő!
FORZA LAZIO