Jobban kezdtük a meccset, egy szabadrúgás után Romagnoli fejelt közvetlen közelről a 7. percben, de Mile Svilar hatalmas bravúrral védte a próbálkozást. (ekkor még nem tudtuk, hogy lesz még kulcs fontosságú pillanata!:-) Negyedórával később Isaksen cselezte be magát a tizenhatoson belülre, és az ötös sarkáról lőtt, Svilar azonban ismét a helyén volt. Az első félidő hátralévő része inkább a kemény belépőkről és a párharcokról szólt, mintsem a nagy helyzetekről. A 37. percben Castellanos távoli lövését ütötte ki könnyedén Svilar. Többet tettünk a a vezetés megszerzésért, de mégis 0-0-val vonulhattunk az öltözőbe.
A második félidőben gyorsan előnybe kerültünk, Luca Pellegrini szabadrúgást ívelt a tizenhatoson belülre, Romagnoli pedig határozottan, ellentmondást nem tűrően érkezett, és a kapuba fejelte a labdát, 1-0.
Percekkel később majdnem egyenlített a Roma egy szögletből. Mancini fejese azonban a kapufa éléről nem befelé, hanem kifelé vágódott. A 60. percben majdnem sikerült növelni az előnyünket egy szögletből, de Guendouzi csúsztatását Svilar bravúrral ütötte ki szögletre. A meccs legjobbja, a remek napot kifogó római kapus volt!(sajnos)
Aztán 69. percben egyenlítettek a rómaiak, Matias Soule „gondolt egyet”, és 23 méterről eleresztett egy bombát, ami a felső lécről először a gólvonal mögé vágódott, majd hiába pattant kifelé, játékvezető órája jelzett – a gólvonal-technológia úgy ítélte meg, hogy a labda teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon! (1-1)
A 74. percben a csereként beállt Pedro lövését Svilar hárította, majd 1 perccel később Boulaye Dia előtt adódott hatalmas lehetőség, de elcsúszott a kulcspillantban!
Még mindig 6. helyen, 2 pontos előnnyel – legalább a városi riválisával szemben! Marco Baroni így elemezte a meccset: ” Mindent beleadott a csapat, ahogy kértem. Fontos lehetőségeket teremtettünk, kell egy kis szerencse is, ami nekünk most nem volt. Talán megérdemeltük a győzelmet, nem okoztunk csalódást a csodálatos közönségünknek.”
EURÓPA LIGA visszavágó: „Bízunk benne, hogy továbbjutunk a következő fordulóba – A derbi után az Európa Ligán jár a fejünkben, csütörtökön mindannyiunknak együtt kell hinnie benne, hogy sikerülni fog”.
FORZA LAZIO