Válogatott védőnk Francesco Acerbi, csodálatos gesztust tanúsított amikor nem akarta elhagyni a gyerekkórházat addig amíg minden gyereket nem látott! Roberto Mancini játékosai mielőtt Görögország ellen léptek volna pályára, meglátogatták a Bambino Gesù klinikát. A csapat ajándékokat hozott a gyerekeknek és jegyeket osztott ki az EB selejtezős meccsre, amelyet Olaszország 2-0 megnyert.
– „Nem érdekel, mehetnek. Hívok taxit, de addig nem indulok, amíg nem láttam minden gyereket ”- válaszolta Acerbi, amikor tájékoztatták, hogy a busz lassan indulni fog, úgy hogy kezdjen el búcsúzkodni.
A kórházi látogatás nagyon mélyen érintette Acerbit, mivel az utóbbi években kétszer diagnosztizálták neki hererákot. (először 2013-ban AC Milan játékosaként)
„A betegség megváltoztatta az életem – mondta a célkitűzésenként a 31 éves védőnk . – Most sokkal több figyelmet szentelek nemcsak az életmódnak, hanem a kisebb dolgoknak is.”
„A kezdetben vereségként könyveltem el a helyzetemet, nem tűztem magam elé célokat és nem akartam harcolni, de aztán az idő múlásával felvettem a harcot először a rák ellen, aztán hogy visszaszerezzem a helyem a futballpályán.”
Ma este is nagy szükség lesz erre a hozzáállásra (harcra) a Celtic elleni kulcsfontosságú Európa Liga ütközeten!
Group E
meccs | Pont | |
---|---|---|
CELTIC | 3 | 7 |
CLUJ | 3 | 6 |
LAZIO | 3 | 3 |
RENNES | 3 | 1 |