A Juve a Coppa Italia döntőjét hosszabbításban 4–2-re veszítette el az Inter ellen, így 2010–2011 óta először fejezte be üres kézzel a szezont. A Lazio elleni hangulatot az uralta, hogy Giorgio Chiellini és Paulo Dybala számára ez volt az utolsó meccs a Juventus mezében. Ami a Laziót illeti, egy pontra volt szüksége ahhoz, hogy biztos meglegyen az Európa Liga-kvalifikációja, ezt Ciro Immobile sérülése nélkül próbálta kiharcolni!
Danilo Cataldi négy perc után egy rakétát eresztett el, jól telibe verte a keresztlécet. (Zaccagni készítette le)
Pár percre rá a Juve megszerezte a vezetést, Alvaro Morata a hátsó kapufára ívelt keresztlabdáját Dusan Vlahovic előre lopakodva (Marusic elől) bebóliontotta! (Dybala előtt tisztelegve La Joya „maszk” gesztusával ünnepelte a gólját!)
A tervek szerint Chiellinit már 15 perc elteltével lecserélték, hatalmas taps közepette távozott a pályáról!
A Juve egy fantasztikus góllal megduplázta az előnyét, Cuadrado felfutott a tizenhatosunk elé, majd Moratának passzolt, aki saját maga csinálta meg a lövőhelyzetét és jobb lábával a túlsó felső sarokba csavarta a labdát!
Cataldi ismét távolról tesztelte Perint, majd furcsa körülmények között szépítettünk! Úgy tűnt, hogy Patric fejese Cataldi szögleténél elkerüli a kaput, de Alex Sandro belerúgott és saját kapujába jutatta.
Bernardeschi egy erős futás után lágyan beívelte Moise Keenhez, aki mellel levette majd felfordulásból a kapunk mellé lőtt. Megdermedve néztük!
A meccs utolsó másodperceiben káosz uralkodott, amiből egy Lazio kontra robbant ki: Patric előre tört, Toma Basicot szögtette aki kapura lőtte élesen, ezt Perin csak kiütni tudta és az érkező Milinkovic-Savic a kipattanót éles szögből kapuba emelte! Na ki a király, SERGEJ, na ki a király SERGEJ!:-)))
Ez a gól azt jelentette, hogy a Lazio bejutott az Európa-ligába a 2022–2023-as szezonban.
Juventus 2-2 Lazio
Góllövők: Vlahovic 10′, Morata 36′ illetve Alex Sandro (öngól) 51′, Milinkovic-Savic 96′ (4)