Ma este 18.55 órás kezdéssel egy hatalmas téttel bíró, sorsdöntő meccset játszottunk a Club Brugge csapatával, az olasz főváros olimpiai stadionjában, amit 2 pontos előnyről vártunk a belgákkal szemben.
Egyszerű volt a képlet, aki nyer, tovább megy, a vesztes pedig átkerül a ez Európa Liga kieséses szakaszába., az odavágón 1-1-es döntetlent játszottunk Brugge-ben.
Kísértetiesen hasonlít ez a forgatókönyv a 13 évvel ezelőtti csoportkör utolsó előtti fordulójához, amikor is a görög Olympiacost fogadtuk egy ki-ki meccsen, s bár a vezetést is sikerült megszereznünk, végül a hármas sípszó pillanatában a Pireusiak neve mellett szerepelt a több találat, így kiestünk a csoportkörben.
A mérkőzés előtt kérdéses volt Correa, Caicedo és Patric játéka is, míg Muriqi sérülés miatt hagyta ki a találkozót. A kezdőben Strakosha helyett ismét Pepe Reina védett, míg a mezőnyben Luiz Felipe, Hoedt, Acerbi, Lazzari, Milinkovic-Savic, Lucas Leiva, Luis Alberto, Marusic, Immobile és Correa kapott helyet.
A 2.perc elején a vendégek védője Sobol, rögtön sárga lapot kapott, mivel csak szabálytalanul tudta megállítani Lazzarit a jobb szélen.
Meglepően nyíltsisakos küzdelmet hozott a találkozó, nem tapogatóztak, hanem egymásnak estek a csapatok, és az első kapura tartó lövés, a hazaiakhoz fűződött, Sergej fejese révén.
A 12.percben Luis Alberto lőtt kapura, amit Mignolet még hárított, de a kipattanót Correa helyezte az üres kapuba. Ezzel meg lett a nagyon fontos vezetés! 1-0
Egy perccel később Correa duplázhatta volna meg saját maga, és csapata góljai számát, de Mignolet a helyén volt.
A 15.percben kicsit a semmiből egyenlítettek a vendégek. Lang lőtt kapura amit Reina ugyan fogott, de kipattant róla, amire Vormer reagált a leggyorsabban és a hálóba pofozta a játékszert. Spanyol kapusunk ismét bakizott (?)egyet, amiből gólt kaptunk…1-1.
A 26.percen Mata Pedro csúszott oda nagyon rossz ütemben Immobilének a tizenhatoson belül, amiért Cekir büntetőt ítélt, ami mögé maga a sértett állt, és hidegvérrel értékesítette azt… 2-1.
Ekkor a pillanatnyi állást tekintve csoportgyőztesnek érezhettük magunkat, mert a másik találkozón a Zenit vezetett a Dortmund ellen.
A 34.percben Sobol ismét szabálytalankodott Lazzarival szemben, ám ekkor még megúszta a kiállítást. Nem úgy 5 perccel később, mikor a Lazzarival látványosan az egész meccsen nem bíró balhátvéd negyedjére is faultolta olasz szélsőnket, ám ekkor már megkapta jogosan a második figyelmeztetését, amivel mehetett zuhanyozni.
Az első félidőben minden úgy tűnt, hogy jók vagyunk, és a kezünkben a sorsunk.
A második játékrészre, mintha egy teljesen más, kicserélt csapat jött volna a gyepre…Teljesen vissza álltunk, vártuk a kontra lehetőségét, amivel csak nagyon magunkra húztuk a fel lelkesedő, és mindent egy lapra feltevő belgákat.
A 49.percben ugyan Correának volt még egy ziccere, de kevéssel a hosszú alsó mellett hagyta el a játékteret a próbálkozása….majd Immobile került gólhelyzetbe, de a tekerése elkerülte a felső sarkot.
Ami viszont ezután következett az kritikán aluli volt, na nem a 3-as cserékre gondoltam, persze azt sem tudjuk miért következett be?! (Immobile, Lucas Leica és Luis Alberto le!)
A 76.percben vissza jöttek a vendégek a meccsbe Vanaken fejes góljával. Ekkor érezhettük, hogy nagyon kemény percek állnak még előttünk… 2-2.
Erről a gólról is annyit még, hogy az ötösön belülre jött a beadás, és kapusunk állt a vonalon….
A ráadás perceiben, nyomott csak nyomott a Brugge, és egy kavarodás után a felső lécet is telibe találták, de az eredmény már nem változott, így 20 év után, újra ott lesz a BL egyenes kieséses szakaszában a Lazio…!
Óriásit küzdöttek a csapatok, de megköszönhetjük az égieknek, hogy ezen az estén a Lazio ment tovább, mert az az érthetetlen második félidei teljesítmény az nem lesz elég a BL folytatásában, de még a Seria A-ban sem.
Most még örüljünk, de ezt a meccset is gyorsan el kell felejtenünk és fókuszálnunk kell a következő bajnoki összecsapásunkra, amely a hétvégén, szombaton este 20.45 órás kezdéssel lesz. A Hellas Verona gárdáját fogadjuk, melyet a DigiSport 2 élőben közvetít.
FORZA LAZIO
(Gergő meccsriportját olvashattátok)