A 24.forduló rangadóján hazai pályán fogadtuk a tabella második helyén álló Internazionale-t! Kérdés volt, hogy melyik csapat fog leszakadni egy vereséggel az éllovas Juventus mögött, vagy esetleg egy döntetlennel mind a két csapatnak nőne a pont hátránya a zebrák mögött. Amíg mi pihenhettünk hétközben, addig a milánóiak otthon a nemzeti kupában szenvedtek vereséget, az onnan minket is kiejtő Napolitól. Az egyik legfontosabb dolog az volt, vajon meddig tudjuk nyújtani az eddig is eszméletlen hosszú veretlenségi sorozatunkat a bajnokságban? A fogadóirodák valamivel a haza csapatot látták esélyesebbnek ezen az estén.
A kezdő 11-ben Strakosha-Luiz Felipe-Acerbi-Radu-Marusic-Milinkovic Savic-Lucas Leiva-Luis Alberto-Jony-Immobile és Caicedo kapott helyet.
A vendégeknél Conte a kezdőbe állított két korábbi római kedvencet is, Candreva és de Vrij személyében, de ezt nem kellett külön kiemelni, hiszen, mindig hallható volt, ha épp náluk volt a labda…! Az első lehetőség a Inter előtt adódott, egy szögletet követően Godin fejelt a kapu fölé. A 9.perc elején Savic kapott egy labdát Alberto-tól, és 30 méterről elemi erővel lőtte szét a keresztlécet…A Handanovicot helyettesítő Padelli kapus, megfagyva nézte végig az ötösön Savic bombáját…Nagyon kevesen múlott a vezető gól megszerzése.
10 perccel később a vendégek tudtak egy veszélyes és gyors kontrát vezetni, aminek a végén Lukaku erős lövését védte Strakosha. A belga a kezdőkörben még bukdácsolt és onnan vágott ki egy sprintet hogy a támadás legvégét ő fejezze be!
A 24.percben Immobile-nak volt egy kapu felé menő lövése, de továbbra sem találtuk igazán a ritmust, nem voltunk élesek támadásban, és sok volt az elvesztett labda a támadó harmadban, de szerencsére az Inter sem a legjobb napját fogta ki ezen az estén.
Mikor már úgy tűnt, hogy nem bírnak egymással a csapatok, és mind a kettő inkább biztonsági játékra törekedve 0-0-ra hozza le a félidőt, akkor szinte a semmiből megszerezte az Inter a vezetést! A 44.percben Candreva lövése tréfálta meg kissé kapusunkat, aki rossz helyre – középre – ütötte a labdát és a második hullámban, üresen érkező Ashley Young kapásból a földre visszarúgva szerezte meg első gólját az Interben, s ezzel a vezetést is! Ez aztán hidegzuhany volt a javából így a félidő végén…Inzaghi mesternek lehetett dolga bőven a szünetben, hogy felrázza a csapatot.
Rögtön a második félidő elején adódott egy lehetőségünk, aminek a végén de Vrij szabálytalankodott Immobiléval szemben az ötösön, és a játékvezető kissé könnyű síppal ugyan, (én – carlitos – erről az esetről bővebben utána olvastam/néztem és egyértelmű volt a szabálytalanság, aminek a végén piros lapot kellett volna kapni de Vrijnek!) de befújta a büntetőt némi videózás után. Óriási lehetőséget kaptunk, egy gyors egyenlítésre, és a góllövőlistát vezető Ciro góljával egalizálni is tudtunk! 1-1…
Olasz csatárunknak ez volt a 26.bajnoki gólja a szezonban.
Teltek múltak a percek, de egyik csapat sem tudott igazán fogást találni a másikon…A 69.percben Luis Alberto szögletét követően előbb Marusic ágyúzott kapura, ekkor Brozovic még blokkolni tudott a gólvonalon, de az Inter védői nem tudtak tisztázni, nagyon amatőr jelenetek voltak, így a labda viszont Milinkovic-Savic elé került, aki előbb jobbal visszahúzta a játékszert, majd ballal nagyon szépen eltekerte a lábak között a hosszú alsó sarokba, megszerezve ezzel a vezetést csapatának! 2-1…FORDÍTOTTUNK!
Végre újra a régi Savicot látjuk játszani, ezen a meccsen kiemelkedő munkát tett le a pályára a szerb középpályás.
A maradék 20 percben, még Young centerezéséből Martinez ugyan a kapuba a talált, de a játékvezető jogosan, les miatt érvénytelenítette az egyenlítő találatot. A 85.percben Immobile dönthette volna el a derbit, miután Alberto passzát úgy vette át, hogy két védőt átverve, rögtön ziccerben találta magát a kapussal szemben, de Padelli nagyon jól élt együtt a játékkal és hatalmas bravúrt bemutatva védte Ciro kísérletét.
Óriási lehetőség volt!
Az Internek ugyan még volt lehetősége (Acerbi önfeláldozóan belevetődött Lukaku lövésébe), de szerencsére a kihagyott ziccerünk nem bosszulta meg magát, és óriási teljesítményt és csapategységet, küzdeni tudást mutatva, otthon tartottuk ezt a roppant fontos 3 pontot…!
A meccs színvonala nem volt kimagasló (de nagyis volt a tét), de a második félidőben jól játszva, némi szerencsével (?) megfordítottuk a meccset, és tovább nyújtottuk a klub fennállásának valaha volt leghosszabb veretlenségi szériáját, és tovább üldözzük a Juvét, most már mondjuk ki, a bajnoki címért…!
Folytatás vasárnap Genoában, ahol ebédidőben lépünk majd pályára az egyik kiesőjelölt otthonában. Törtek már borsot az orrunk alá, emlékezzünk a Criscito kapáslövésére a 93. percben majdnem pontosan 1 évvel ezelőtt!