A 19. fordulóban (ez a féltáv) a Napoli együttese Gonzalo Higuaín találatával 1-0-ra legyőzött bennünket az Olimpicoban és így megelőzve fellépett a tabella harmadik helyére. (később a Sampdoria győzelme is előzést jelentett a tabellán) Azért ez már a második olyan meccs, ahol a bal oldalról kapjuk a gólt és Stefan Radu egyszerűen nem ér oda, nem tudja blokkolni a csatár lövését! Küzdött a csapat becsületesen, de az első félidőben nagyon sok rossz passzunk volt, de így is a félidő végefelé nyomás alatt tartottuk a délieket! Parolo fejese a felső lécen csattant, Cavanda pedig kihagyta a kihagyhatatlant! (gondolom annyira meglepődött hogy elé került a labda, hogy csak középre tudta lőni, ahol éppen a kapus állt)
A 2 félidőben Pioli edző megtette amit meglehetett, Klose „az elégedetlent” beküldte Ledesma helyére, ez nagy kockázatot is jelentett, mert a nápolyiak egyre többször átszaladtak rajtunk, Berishának volt egy nagy védése, majd a végén pedig az egyik hátvédünknek (talán Cana?) egy nagy mentése! Megereztük az alapembereink hiányát!!!
LAZIO – NAPOLI 0-1
Gólszerző: 18′ Higuain
Lazio (4-3-3): Berisha; Basta, Cana, Radu, Cavanda (83′ Pereirinha); Biglia, Ledesma (46′ Klose), Parolo (81′ Cataldi); Candreva, Djordjevic, Keita.
Napoli (4-2-3-1): Rafael; Maggio, Albiol, Koulibaly, Strinic; David Lopez, Gargano; Callejon, De Guzman (83′ Jorginho), Mertens (61′ Hamsik); Higuain (86′ Zapata).
Játékvezető: Nicola Rizzoli
Sárga lapok: Ledesma (L), David Lopez (N), Parolo (L), Mertens (N), Keita (L), Gargano (N)
Tabella:
Mcs | Gy | D | V | Gól | +/- | Pont | |||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | JUVENTUS | 19 | 14 | 4 | 1 | 42 | : | 9 | 33 | 46 | |||||||
2 | ROMA | 19 | 12 | 5 | 2 | 32 | : | 14 | 18 | 41 | |||||||
3 | NAPOLI | 19 | 9 | 6 | 4 | 34 | : | 24 | 10 | 33 | |||||||
4 | SAMPDORIA | 19 | 8 | 9 | 2 | 25 | : | 17 | 8 | 33 | |||||||
5 | LAZIO | 19 | 9 | 4 | 6 | 33 | : | 22 | 11 | 31 |