A Curva Nord története
A Lazio szurkolótáborának története a ’60-as években Curva Sud-ban kezdődött. 1968-ban az első lelkes csoportosulások az Olimpico déli tribünén foglaltak helyet. Ők voltak az első „Ultras” csoport. Továbbiakban nevezték még magukat „Tumpamarops”, „Aquile”, „Vigilantes”, „ULTRAS”, „NAB”, „CAST”, „Marines” neveken.
Felmerült egy „erős” elszánt kibicekből álló csoport létrehozása. Így alakult meg 1971-ben az első igazi szervezett szurkolócsoport „COMMANDOS MONTEVERDE LAZIO” néven Róma Monteverde kerületéből. Ez a csoport később „CML 74” néven is szerepelt a Lazio 1974-es első Olasz bajnoki cím elérésének időpontjára utalva. Két évvel később a „Curva Sud” csoporttal egyesülve alakították a „GABA” csoportot mely egy év múlva már az igazi „EAGLES SUPPORTERS” néven futott. Általuk készített 56 méteres Angol nyelvű transzparens lett a Lazio szurkolók emblémája az elkövetkező 10 évben.
1978-ban a déli karajban megjelent a „VIKING” egy újabb csoport. Ez a banda volt a leginkább politikailag független, a hajthatatlan Lazio szurkolói csoport viking sisakban jelképes bárddal ábrázolták magukat, melyek a szimbólumukká is váltak.
1979 október 28. szörnyű dátum az egész olasz futball számára. Ezen a napon volt az a LAZIO – ROMA meccs ahol tragédia történt. Egy 17 éves Roma drukker által három kilőtt petárda harmadik darabja egy 33 éves Lazio szurkolót talált el, mely később halálos lövésnek bizonyult. Még ebben az évben az „EAGLES SUPPORTERS” és más szurkolói csoportok átköltöztek az északi karéjba, csak a Vikingek maradtak a déliben még további két évig, majd ők is egyesültek a többi szurkolói csoporttal az északi karéjban.
A ’80-as évek nem szép emlékek a szurkolói körökben, ha a csapatunk sporteredményeit nézzük, a szurkolói csoport eredményeivel szemben. A Lazio szurkolók kitűntek az olasz szurkolói csoportok között. Senki sem tudott versenyt tartani az elszántságukkal és ötletgazdagságukkal. Ebben az időkben kötöttek barátságot a BARI, a TORINO és a TRIESTINA szurkolóival. Még azután is, hogy a csapat a bundabotrányban erősen érintetten volt és mélypontra került.
1987-ben a szezonnyitó Padova meccsen az Curva Nord-ban nagy változások történtek. Először jelent meg egy 10 méteres transzparenssel az „IRRIDUCIBILI” szurkolói csoport, mely alapjaiban megváltoztatta a szurkolási szokásokat – elhagyták a dobokat és az angol szurkolási szokásokat terjesztették el. Rövid időn belül átvették a „hatalmat” az északi karéjban, az eddigi domináns „Eagles Supporters” meggyengült és 1992-ben meg is szűnt.
A Lazio Sergio Cragnotti klubelnök vezetése alatt az Európai fociarénákban is megjelent. A Lazio szurkolótáborát eddig csak Olaszország, innentől kezdve egész Európa csodálta. Még ilyen cég is mint a COCA-COLA felhasználta az „IRRIDUBICILI” emblémát sportreklámaiban az Európa Bajnokságon.
Rövidesen új barátokra talált a LAZIO szurkolótábora az INRER, VERONA, REAL MADRID, CHELSEA és PSG szurkolóiban és „megszállta” Európát: 4.000 szurkolóval Dortmundot és Bécset, 2.000 szurkolóval az ATLETICO MADRID, és a CHELSEA elleni meccseket, 2.000-ren Madridban a REAL ellen, 20.000 ezren Prágában, 15.000-ren Birminghamben, és 10.000 szurkoló Monte Carlóban ahol a klub számára csak 3.500 jegy volt biztosítva.
Az 1999-2000-es év a tüntetés jegyében telt. Közel 5000 szurkoló vonult Via Allegri-n az Olasz Liga székháza elé ahol a Juventus túlságos favorizálása ellen tüntettek. Ez volt egy régen áhított elégtétel a Lazio szurkolótáborának…
A Lazio, de főleg az Irriducibili szurkolói csoport részére a 2002/2003 szezon fontos volt. Abban az évben a csoport a fennállásának a 15. évfordulóját ünnepelte, a klub vezetősége a szurkolótábor tiszteletére az évforduló alkalmával hivatalosan a 12-es számú mezt a szurkoló tábornak ajánlotta fel ezzel ismerve el a csoport aktivitását, kitartását a klub mellett, a klub történelmében való részvételt, és mindenek előtt a hűségüket a „biancoceleste” (világoskék-fehér) színekhez.
Egy-pár évvel ezelőttiig a „Mag” (ultras) a következő csoportokból állt (Északi Karéj): Irriducibili , C.M.L.74, Viking, Banda Noantri, Anni 70, Veterani na Tribune Tevere, Mr. Enrich csoportja a régi Déli karéjhoz és az Ardite Schiere. 2004-be feloszlott a Viking csoport. Hasonló sorsra jutott a „Banda Noantri” melynek előbb el kellett ismerni-e az északi karéjban az Irriducibili és a C.M.L.74”vezető szerepét. 2006-ban alakult a „SODALIZIO” alternatív csoport akik elsősorban a „vidéki” meccseket és szurkolókat favorizálják. Ezáltal a város külső kerületi és Olaszország vidéki kisebb városaiból való szurkolókat tömöríti ez a csoport. Később a Banda Noantri visszatért és komoly tényezőt vívott ki magának. Legmarkánsabban nekik köszönhető az IRR hatalmának letörése, átmeneti kiszorítása a kanyarból. Felmerült az IRR és a C.M.L.74 egyesülése, és így alakulhatna meg az MDL (Movimente Democratica Lazio) – ilyen drapériát azóta sem látni, ám az IRR drapik fel-feltűnnek újra. Napjainkban egységes szurkolás zajlik, a plexin pedig egyik csoport drapériája sem jelenik meg. A szurkolói kártyát egyik csoport sem váltotta ki, így nincs utazás idegenbe.
Ekker Róbert
@ www.sslazio.hu